Fagyott Világ Játékrendszer 2016
Fagyott Világ, szabályok – 2016
Játékosok: A játékosok csapatokba kerülnek beosztásra, jellemzően 8-10 fős csapatokba. Minden csapat kap egy nagyon egyszerű csapatleírást, hogy kik ők, mi is a motivációjuk a történetben és mi a céljuk, feladatuk. A környezetről és a világról is egy-két mondatos információt kapnak a játék elején.
Felszerelés: Egyetlen kötelező felszerelési tárgy van ez pedig a kesztyű. Télen értelemszerűen ez legyen vastag, hogy biztosan jól tompítsa az ütéseket. Egyéb iránt a játékos dönti el, hogy minek öltözik be, de be kell öltöznie, tehát se tréningruha, se egyéb civil gönc nem megengedett. Fantasy/középkori ruházatot kell látható felületen viselni. (Tehát a köpönyeg és a páncél alatt a polár pulóver, ha nem látszik ki, megengedett – főleg télen…) Ami pedig még melegen ajánlott a köves terepen az a bakancs.
Játékvezetők: A játékban a csapatokkal megy egy-egy játékvezető. A játék szerves részét képezik. Ha a játékosnak bármi kérdése van a játék technikájával kapcsolatban, a csapattal haladó játékvezetőt kérdezze félrevonva őt. A játékvezetők aktívan részt vehetnek a harcban is, és meg lehet őket ölni, azonban nem fosztogathatóak. játékvezetők piros szalagot viselnek a karjukra kötve, és a játék elején bemutatjuk őket.
Szereplők: A terepen lesznek bizonyos helyeken olyan szereplők, akik nem tartoznak csapatokhoz. Ilyen például a fogadós. Elképzelhető, hogy ők nem tudnak a játékkal kapcsolatos bizonyos technikai részleteket, így ha a játékosnak ilyen kérdése van, mindig a velük haladó játékvezetőt kérdezzék.
Fotósok: A terepen találhatóak lesznek fotósok, őket is bemutatjuk a játék elején.
Pénz: A pénzt bemutatjuk a játék elején. A pénzért a különféle helyszíneken lehet vásárolni játékon belüli tárgyakat. Természetesen a játékosok egymás közt is cserélhetnek és használhatják a pénzt. A játék elején minden játékos kap valamennyit, a szütyőjében fogja megtalálni. A fogadóban minden vándor ételt és italt kap ingyen az egész nap folyamán.
Varázsbogyó: Ez is értéket képvisel, csokigolyóként materializálódik, használatát lásd a Varázslatoknál.
Varázstárgyak: Nagyon kevés van a játékban, a tárgyak jellemzően egy-egy meglévő tulajdonságot maximalizálnak, pl. támadás, vagy védekezés, életerő, stb. Az ettől eltérőek a terepen derülnek ki. A varázslatok esetében is, de a tárgyakon is széles aranyszalag jelzi, hogy mágikus. Részletesebb leírást a varázslat pont alatt.
Szütyő: A játékhoz kapcsolódó tárgyakat – kivétel a nagyméretű varázstárgyak -, így a pénzt, varázsbogyókat, varázsitalokat, tekercseket a szütyőben kell tartani, melyet a ruházaton kívül kell tartani. Szütyőt a játék elején minden játékos kap. Érvényes fosztogatás esetén át kell adni a szütyő tartalmát, mind pedig az egyéb varázstárgyakat, de a szütyőt meg kell tartani..
Tolvajlás: Másik játékostól, játékvezetőtől, szereplőktől nem lehet lopni. Csak a fosztogatás él, ld. a harcrendszerben.
’Off’-olás: Nincs ’off’ (szerepből való kiesés/kibeszélés), csak ’on’. Játék van, és onnantól kezdve, hogy valaki belép a területre, csak a karaktere él. ’Off’, csak sérülés esetén van. Ha valakinek valami kínja van, halkan megkérdezheti a játékvezetőjét, de nagyon fontos, hogy kerüljük a nem oda illő társalgást! Nincs kivétel, pl. „Én még csak a reggelimért mentem, bocs, most még nem ölhetsz meg.”.